Ó a síelés...! Micsoda fantasztikus dolog! Ma reggel 7 re megérkeztünk a Mátyás Pince elé. Jó hosszú volt az út, de nagyon jó. Éjszaka egész sokat tudtunk aludni, filmeztünk, pókereztünk, olvastunk, jó volt.
De hogy az elején kezdjem...
január 25.én pénteken indultunk délután 4 kor. Vagyis azt modnták, hogy legyünk ott már 1/4 4 re, ott is voltunk, csak a busz nem volt sehol, és feltűnően kevés volt az ember. Végül megérkezett P.Dani is, aki az utunkat szervezte, kiderült, hogy az a kis aranyos busz a mienk amin pingvinek síelnek, és ott állt már egy ideje mellettünk. Nagyon hideg volt, úgyhogy minél hamarabb felszálltunk a buszra. Az utazási irodától összesen 11 en mentünk, 8 fiú és 3 lány. Rajzunk kívül még más utazási irodák embereivel töltötték meg a buszt.
2 fiúval már rögtön az elején megismerkedtünk, ugyanis kiderült, hogy ők lesznek a lakótársaink. Ákos és Zoli. A buszon is mögöttünk ültek, úgyhogy már az odafele úton is volt időnk megismerkedni.(20 óra) Végül, ha emlékezetem nem csal olyan 5 óra felé el is indultunk. Kriszta foglalta a helyet, ami nagyon jó volt ,egyetlen problémával, hogy a lábunknak igen kevés hely maradt. De hol probléma ez egy agyafúrt gyógytornásznak?! :) Az előttünk álló asztalkára, csomagtartóra, ablakpárkányra, szomszéd ülés karfájára, egyszóval mindenhova pakoltuk hosszúra növő alsóvégtagjainkat, csakhogy a hangyázó érzést elkerüljük. Több kevesebb sikerrel ez meg is történt.:)
Az odaút elég hamar elment, nem is emlékszem olyan izgalmas dologra ami említésre lenne méltó. Megintcsak filmezéssel, beszélgetéssel, alvással telt az idő. Olaszországban rengeteget autóztunk,(buszoztunk) amiből összesen a 4 óránkénti pipi szünet benzinkútjai maradtak meg, ahol mindenféle méretű és színű nagyon gusztusos tésztákat lehetett kapni.
Már Fraciaországban megálltunk egy Giant nevü helyen, ahol mindenkinek volt ideje bevásárolni. A különböző méretű , illatú és színű sajtokotól kezdve, a gesztenyés krémeken keresztül a kuszkuszig mindenfélét vásároltunk.
Aztán hamarosan megérkeztünk Risoulba. Húúúú! Nagyon szép hely! Mikor megérkeztünk ezerrel sütött a Nap, minden tiszta hó, és síelők mindenfelé. Szerencsére Zolinak köszönhetően tudtuk , hogy mi a teendő. Elvileg az irodában azt mondták, hogy csak 5 körül foglalhatjuk el a szállást, mert sziesztáznak a dolgozók, de végül már sokkal hamarabb megkaptuk a kis lakásunkat.:)
Risoul azt hiszem egy igazi sívároskának mondható. A házak nagy része az ún. Sara Residence-hez tartozott, amik tele vannak appartmanokkal. Nem hiszem, hogy túl sokan laknának helyben. És a sok házikó között van a "városközpont" pékségekkel, éttermekkel, síboltokkal. Főleg esténként nagyon hangulatos hely. Arról nem is beszélve, hogy kilépve a házunkból, kb 50 méterre kezdődött a sípálya rendszer. 180 km-es rendszerről van szó, egyszerűen hatalmas! Én bevallom hősiesen, hogy amíg a többiek jóformán az egészet besíelték, én csak kb 10 pályán síeltem. Ezeket megszoktam, megismertem, így egészen jól ment rajtuk a síelés.:)
Ebből már kiderült, hogy az idő nagy részében egyedül síeltem, de ez nem volt probléma. Vasárnap síeltünk előszőr,Évi volt a hős, mert rögtön le mert csúszni a felvonóig, pedig még nem síelt.(vagyis egyszer már régen igen)Talán 1 vagy 2 kört vele síeltem, elképesztően ügyes volt! De tényleg! Addig Krisztáék külön síeltek. Aztán én síeltem Krisztával, aki ugyancsak egy nagyon menő síelő. A fiúk hol külön utakon jártak, hol együtt síeltek. Ebédelni mindig együtt ettünk, ami nagyon jó volt. Van chaud-t vagy chocolate chaud ot rendeltünk( nem vagyok benne biztos, hogy így írják), de kimondani egészen jól tudjuk.:) Évi nagyon perfekt franciából, így egészen sok mindent tanultunk tőle.:)
A hat nap síelésből a második nap volt a csúcsok csúcsa! Olyan jól ment a síelés, hú, csakúgy szeltük a pályákat Krisztával, annyira jók voltak a pályák, hogy az valami hihetetlen. Az új sílécem egyszerűen fantasztikusan működik! Komolyan mondom, hogy sokkal jobban ment most mint eddig, és abban biztos vagyok , hogy ez az én gyönyörű léceimnek köszönhető!:)
Franciaországban még az is jó, hogy a pályák 16.30 ig vannak nyitva. Hú! az a félóra milyen jó sokat számít!:)
Este hazaérve már Zoli és Évi az appartmanban voltak, ahol meglepve láttuk, hogy Zoli lesérült. Valami száguldozó okostojás miatt ráesett a vállára. Azt mondta, hogy annyira nem fáj neki, de azért gondolhattuk volna az arckifejezéséből, hogy azért itt nagyobb a baj. Beborogattuk,de akkor még nem gondoltunk semmi rosszra. Aztán mikor már a vacsin is túl voltunk, Kriszta mondta Zolinak, hogy ugyanmár mégis mutassa meg nelünk a vállát, nem mintha olyan ügyes , okos gyógytornászok lennénk, de azért hátha látunk rajta valami izgit. És láttunk is! Nagyon izgit! Kiugrott a válla, ami nagyon jól látszódott.(najó, nem voltunk benne 100%ig biztosak, de nagyon úgy gondoltuk.) A felkarcsont feje előre felé kikandikált. Ekkor a kupaktanács úgy döntött, hogy le kellene menni az orvoshoz, nézze meg Zoli vállát. Évivel le is mentünk, hogy megnézzük itt van e még. Ott volt, csak már vége volt a munkaidejének. Ettől függetlenül mondta, hogy nyugodtan vigyük le Zolit. Le is mentünk vele együtt, dr,Lionel... ránézett és rögtön mondta, hogy luxation. Mondta, hogy még jó, hogy lementünk este, mert ha másnap megyünk már sokkal nehezebb lenne visszaugrasztani. Évi ott maradt velük, míg én felhívtam a biztosítót, hogy mi a teendő ilyenkor. Nagyon rendes volt, sokat segített és végül nem volt semmi probléma. Amíg nem voltam ott, addig visszaugrasztotta Zoli vállát dr.Lionel....Zoli nagyon hősiesen bírta, azt mondta, annyira nem is fájt neki. Még meg is röngenezte, aztán mutogatta nekünk a doktorunk.
Sajna Zoli így nem folytathatta a sít, de nem keseredett el szerencsére, remélem jövőre újult erővel vág majd bele!
A harmadik napon Krisztával még félig meddig együtt síeltünk, de délután már úgy döntöttünk, hogy jobb ha különválunk. Mindkettőnk szempontjából.
Évi már a második naptól minden délelőtt oktatásra járt, és nagyon jól ment neki! Azt mondta neki a bácsi, hogy jövőre már a következő szinten folytathatja nyugodtan.:)
Esténként mindig együtt vacsoráztunk természetesen, és azt még nem is mondtam, hogy micsoda szerencsénk volt nekünk lányoknak, hogy olyan főzős fiúkkal kerültünk össze, hogy csuda. Minden este valami elképesztően jó dolgot állítottak össze.Az én ketchupos tésztám is nagyon finom szerintem, de hogy micsoda pörköltek(fiúk), lazacos tészták(Évi),fodros tükörtojások(Kriszta) röpködtek mindenfelé! :) Az én kedvebcem a kuszkusz lett, ami Franciaországban nagyon mindennapos dolog. Egyszer ettünk már Pécsen is( köszi Zsuzsmó), ami ugyancsak nagyon jó volt, úgyhogy majd nagyon szeretnék itthon is venni. Olyan egyszerű, és akármit lehet rá tenni.
Hatodik és egyben utolsó síelős napunk volt számomra a legizgalmasabb. Délelőtt nagyon jól ment a sí, és rájöttem a technika lényegére. :) Mindig annyira az élén menni, de tényleg minden pillanatban , hogy az embernek, vagyis nekem a combjaim majd meggyulladtak az erőlködéstől. De elképesztően élveztem. Persze nem a fájdalmat, hanem a menetet. Kb . 50 méterenként meg kellett állnom, ahhoz, hogy bírják lábaim. De akkor kipihenték magukat egy pillanat alatt és újra ment megint.:) Nagyon örültem neki.
Aztán megint együtt ebédeltünk, és délután úgy gondoltam mégis átsíelek egy számomra ismeretlen pályára, annyira dícséri mindenki a túloldalt.(Vars) A pálya nem volt rossz, de a felvonó! egy tárcsás felvonóhoz bukkantam ki és minden hátsó, rossz gondolat nélkül be is csüccsentem egy tárcsára. Vagyis rá csüccsentem. Szépen sütött a Nap, szóval a menő napszemüvegemet rátettem a fejemre, hogy majd felfelé menet napozom egy kicsit. Ekkor viszont akkorát rántott rajtam a felvonó, hogy lerepült a felemről a szemüveg.:( Utánam a második tárcsán utazott valaki, aki tuti látta, hogy rólam repült le a szemüveg, és felvette útközben.Mondtam neki mindenfélét angolul, hogy köszönöm szépen, meg hogy majd fennt legyen szíves visszaadni, ő meg franciául magyarázott valamit, amit mivel nem tudok franciául , nem értettem. De biztos voltam benne, hogy megértettünk egymást. Nem volt semmi baj, amíg nem kerültünk egy nagyon meredek, jeges részre, amit, bevallom őszíntén, a már 6.napja egésznap síelő lábaim, nehezen bírtak, így kiestem a felvonóból. Abszolút nem fájt, nem is ijedtem meg, csak a bácsi napszemüvegestül elcsúszott mellettem. Magyarázott valamit közben , amit persze nem értettem, de mutogatott lefelé, gondoltam talán azt mondja, hogy a lenti liftesnél van a szemüvegem. Szép nyugodtan visszacsúsztam az tárcsás elejére, kérdeztem a liftes emberkét, de ő meg azt monbdta, hogy a z a fickó elvitte már. Szóval akkor újra be a tárcsába, olyan erősen kapaszkodtam ahogy csak tudtam, így rendben felértem a tetőre. De addigra pirosruhás emberem napszemüvegestül eltűnt.:( nem olyan nagy baj azért.Szerencsére az ilyen dolgoktól nem szoktam annyira kétségbeesni. De azért nem volt szép tőle. Ezekután visszamentem kedvenc pályáimra és nem is tágítottam onnan többet. Annyiszor csúsztam le néhány pályán , hogy a liftes emberkékkel már egészen jól összebarátkoztam. Ők egyfolytában magyaráztak nekem, igaz, mondtam nekik, hogy nem értem, de azért ők magyaráztak és vigyorogtak. Viccesek voltak.
Este aztán már el kellett kezdeni összepakolni. Szegény Évi nagyon szeretett volna bulizni menni, de sajnos nekünk nem volt túl sok kedvünk hozzá. Pedig egész héten arról volt szó, hogy majd utolsó este bulizunk egy nagyot. Ehelyett viszont jót beszélgettünk kis lakásunkban, mikor azt vettünk észre , hogy hatalmas pelyhekben hullik a hó.Előszőr mióta Franciaországban voltunk.Ezen felbuzdulva (szerintem volt már vagy este 10 óra is), síruhát vettünk, és kimentünk rögtön hógolyózni, hóembert építeni.Nagyon jó volt! Rengeteget mókáztunk.:) Építettünk egy akkora hóembert amit ha fényképen lát az ember azt is hihetné, hogy embernagyságú lett, de csak hihetné, mert különben összesen ha 20 cm nagyságú, de nagyon aranyos. :)Sajnos nem tapadt annyira a friss hó, hogy sikerüljön nagyon építeni. Próbáltam rávenni a többieket, hogy csapjunk egy éjszakai síelést, de okosan gondolkodva rávettek, hogy inkább ne tegyük. Persze azért nagyon vicces lett volna szerintem. Aztán az éjszaka dolgozó ratrakot megpróbáltuk lestoppolni, de nem sikerült. Viszont dudált nekünk!:)
Talán 1 óra lehetett mikor ágyba kerültünk. Szuper este volt!
Szombaton már 7 kor keltünk, A tól Z ig ki kellett takarítani a kis lakást, hogy visszakapjuk a kauciót. Szerencsére ezzel is minden rendben volt, minden pénzt visszaadtak.
Ezután még egy kis séta a városban, búcsú a pályáktól, meg Franciaországtól. Tényleg nagyon jó volt az egész út. 12 körül indultunk útnak, ma reggel 7 re már Bp.n voltunk. Dalmicskó volt olyan aranyos és kijött elém. Aztán reggeliztünk egy jót közösen, és mostmár este fél 10 van, megint hamar eltelt ez a nap.
Február végén megint síelünk!!!:)
